TARTÁLYSPECIALISTA

BEÉPÍTETT WC TARTÁLY JAVÍTÁS

Beépített és hagyományos wc tartályok szerelése, javítása 12 év szakmai tapasztalattal.

Kapcsolatfelvétel

Ügyfélszolgálat

Hívja szakemberünket!

Itt is elérhetőek vagyunk!

Bernáth Dávid

Beépített WC tartály szerelés, javítás

Üdvözlöm! 

Bernáth Dávid vagyok. 39 éves, 15 éve foglalkozom vízvezeték szereléssel, leginkább gyorszolgálattal. Ez idő alatt jöttem rá, hogy a beépített wc tartályok javítását szeretem a legjobban. Talán elmondhatom magamról, hogy az országban nagyon kevesen találkozhattak annyi féle márkával, mint amit én megjavítottam bontás nélkül.

Sokan megrémülnek attól, hogyan lehet szétszedni egy ilyen wc tartályt azon a kis lyukon keresztül. Majd összerakni.
Ez nem egy nagy dolog csak tudni kell mit mi után csinálunk. A vízvezeték szerelés egy szakma. Budapesten és Pest megyében dolgozom.

Bár voltam már Kaposváron, Zamárdiban, Kecskeméten, Szolnokon is ilyen tartályok miatt, ugyanis a helyi szerelők nem vállalták az adott problémát. Feleségemmel van egy 3 éves kisfiúnk, aki szintén nagyon szeret szerelgetni. Remélem a későbbiekben néha el tudom vinni magammal is dolgozni. Valamint Isten megajándékozott minket 2 iker kislánnyal is.

Beépített WC tartály szerelés

Milyen márkájú a wc tartályom?

Legtöbb esetben a nyomólapokon fel van tüntetve a tartály gyártója írás vagy dombornyom formájában.
Ahány autó márka és azokon belül típus. Ez a wc tartályoknál is felfedezhető. Mind kinézetben, anyagban és árban is eltérések vannak.

Ha így nem boldogul hívjon fel és küldjön képet róla!

Szolgáltatásaink

01.

Beépített wc tartály javítás

Különböző márkájú beépített wc tartályok beszerelése, javítása, karbantartása Budapest és Pest megyében.

02.

Vízvezeték szerelés

Vízóra bekötés, csere, valamint egyéb fürdőszobai és konyhai vízvezetékek javítása, bővítése és felújítása.

03.

Duguláselhárítás

Üzemi konyhák, mellékhelyiségek és lefolyók tisztítása, dugulások megszüntetése rövid határidővel.

04.

Fűtésrendszer szerelés

Vállaljuk panelházak és családi házak, valamint társasházak fűtésrendszerének javítását, felújítását, akár új fűtésrendszer kivitelezését garanciával.

05.

Ajánlani tudok több szakmában dolgozó barátomat

Villanyszerelés, gáz cirkó javítás, klímaszerelés, burkolás (hideg-meleg)

Vélemények

Közzétéve itt: Google Google
Gergely Réti profile picture
Gergely Réti
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Ünnepnapon hívtuk fel vészhelyzet esetén (ömlött a falból a víz, KP betáp cső kicsit kicsúszott a hollanderes csatlakozóból) és egyből felvette a telefont, mivel nem volt a közelünkben ezért videotelefonáláson keresztül adott tanácsokat, hogy mit kellene csinálnunk, és ez alapján meg is tudtuk oldani a problemát. Nagyon jófej és segítőkész,
Közzétéve itt: Google Google
Zsófia Garádi profile picture
Zsófia Garádi
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Végtelenül segítőkész és könnyen elérhető szakember. Hasznos tanácsokkal látott el minket. Mindenkinek ajánlom!
Közzétéve itt: Google Google
Robert Kantor profile picture
Robert Kantor
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
gyors és preciz munka. falon belüli wc tartályban cserélt feltöltö és leeresztö szelepet. maximálisan elégedett vagyok.
Közzétéve itt: Google Google
Katalin Kocsis profile picture
Katalin Kocsis
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Gyors, pontos munkavégzés reális áron. Csak ajánlani tudom!
Közzétéve itt: Google Google
Krisztián Farkas profile picture
Krisztián Farkas
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Korrekt és megbízható. Amit megígér, azt megtartja, csak ajánlani tudom.
Közzétéve itt: Google Google
AnnDance Tánciskola profile picture
AnnDance Tánciskola
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
⭐⭐⭐⭐⭐ Nagyon elégedett vagyok Dávid munkájával! Gyorsan kijött, precízen és szakszerűen elvégezte a munkát. Kedves, megbízható és korrekt volt, mindent elmagyarázott, és a problémát teljesen megoldotta. Jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki megbízható vízvezeték-szerelőt keres! 😊
Közzétéve itt: Google Google
Árpád Fülöp profile picture
Árpád Fülöp
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Beépített WC-tartály szerelésére volt szükségem. Rugalmasan egyeztettünk, majd a megbeszélt időpontban eljött, és gyorsan megszerelte. Ajánlom!
Közzétéve itt: Google Google
Remixelek profile picture
Remixelek
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Minden a megbeszéltek szerint történt, gyors, precíz kivitelezés. Csak ajánlani tudom, köszönöm!
Igazolta: Trustindex
A Trustindex ellenőrizte, hogy ezek a vélemények a(z) Beépített WC tartály szerelés Bernáth Dávid Google Cégprofilján jelentek meg. További információ

Általunk szervizelt márkák

Geberit | Grohe | Alcaplast | Tece | Schell | Valsir | Sanit Einsenberg (kiwa) | LIV |  Sanica | Mepa | Kariba | Schwab | Viega
Styron | D-ÉG | Oli | Alföldi | Wavin | Rocca | Kolo | Kerra

GYORSSZOLGÁLAT

ÜGYFÉLSZOLGÁLATUNK HÍVHATÓ 

hétfő – péntek:  08:00 – 19:00

Megbízható, vízszerelő szakembert keres?